Krakkó tele van templommal. Az óvárosban szinte
minden utcában található egy, de a külvárosban is vannak szép számmal, az
ablakomból is látok egyet (a zsidónegyedben J ). És persze
misét is tartanak mindenhol, így aztán vasárnap a nap minden órájában elmehet
az ember szentmisére. Már rengeteg szent helyet meglátogattam, így azt sem
tudom melyikkel, mivel kezdjem. Kezdem a híresebb épületekkel.
Helyszín: Óváros, Főtér (Rynek Glówny)
A Posztócsarnokkal szemben áll a Mária templom.
Krakkó egyik jelképe. A legszembetűnőbb az, hogy két tornya van, de nem
egyformák. Ehhez egy legenda köthető, mely szerint két fivér építette a
templomot és a tornyokat. Hamarosan azonban rivalizálni kezdtek, hogy kié lesz
a magasabb díszesebb torony. Az egyikőjük eszét annyira elvette az irigység és
győzni akarás, hogy leszúrta a testvérét. Mikor ezt megtette, rájött, hogy mit
követett el és kétségbeesésében levetette magát az egyik toronyból. Így a
királynak kellett befejeztetnie a templomot, de a meggyilkolt fivér tornyát
magasabbnak hagyta meg és a tetejére rátetette a koronát. A legendához híven
pedig a Posztócsarnok oldalán lóg az a kés, amellyel a gyilokosságot
elkövették. Az egyik internetes oldal szerint viszont mindig ellopják a
turisták, de mindig eredetivel pótolják. „Ki tudja hány késszúrással és hány
késsel végzett a testvérével a gyilkos?
Az "eredeti" kés |
Bár nem egy szép történet és ez még csak az első a
gyilkosságok sorában, de a templom minden esetre gyönyörű és elég nagy. Egy
hatalmas szárnyas oltár áll középen, melyet minden délben kinyitnak. Pilinszky
is meghatva állt a remekmű előtt. Az egyik mellékoltárnál pedig a Czestohowai
Fekete Madonna hivatalos másolata van elhelyezve.
A magasabbik toronyból pedig minden egész órakor egy
trombitás eljátssza a hejnalt. A magyar hajnal szóból származik, és igen szépen
szól messze a város felett a rövid kis dal. Azonban sosincs vége, olyan mintha
hirtelen megszakad az előadás. Ami azért van, mert mikor a tatárok betörtek
Krakkóba, egy őr jelzett ezzel a dallal, azonban egy tatár lelőtte őt miközben
még fújta a hangszerét. A lengyelek felfigyeltek arra, hogy megszakadt a
trombitaszó, és azóta (a legenda) szerint mindig így játsszák a hejnalt.
Az Óvárosban még rengeteg templom van, mindegyik
nagyon érdekes. Nem akarom bemutatni őket részletesen, így is hosszú lesz a
sor. Annyit azonban elmondok, hogy a ferencesek templomába járt Szent II. János
Pál pápa is, és egy tábla jelzi, hogy hol szokott ülni. A torinoi lepel egy
másolata is megtekinthető itt. A téren, ahol e templom van, egy épület
magasodik a többi közt, aminek az ablakából a szent lengyel pápa köszöntötte
pápaként a krakkóiakat. Ma már sajnos nem ő integet onnét, hanem csak az arcképe. A nyáron koncert sorozatot rendeznek a
templomokban, több híres zeneszerző szerzeménye csendül fel estéről estére, hol
orgonaszó kíséretében, hol énekesek által.
Misére tehát bárhová szinte bármikor mehet az ember.
Többféle nyelven is lehetőség van meghallgatni a vasárnapi evangéliumot. A
Wawel tövében lévő kistemplomba szoktam eljárni hétvégente és ott található a
katyn-i kereszt is. Valamint van angol nyelvű mise. Szerzetesek tartják,
gitáros. Bár csak egy fiú gitározik, és nem olyan lendületesek a dalok mint
nálunk. Szerencsére van énekkönyv és egy papíron a miseszöveg is megvan, így
nem nekem kell kitalálnom, hogy mi a válasz az In the name of the Father, and of the Son, and
of the Holy Spirit-re. (Amen). Na jó ezt
még tudom, de azért a Hiszekegy már nem olyan egyszerű. Lengyel misén is voltam
már, és úgy tünt nekem, mintha minden szövegük hosszabb lenne. Ám lehet azért
csak mert nem értettem.
Viszont a többi vallási
élményemről később mesélek, túl hosszú lenne egy posztba, de azért remélem az
eddigiek is elég érdekesek voltak.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése