Folytatom előző bejegyzésemet:
Helyszín: a szomszéd utca, Alexandriai Szent Katalin templom
A kollégiumi szobám ablakából pont erre a nagy templomra
látni rá. Ahhoz képest, hogy nem a forgalmas helyek egyikén van eléggé
hatalmas. Érdekessége, egy mellékkápolna van a nagyobb templom belső mellett,
ahol hétköznap miséznek, és egy kis kerengő veszi ezt körbe, melynek falain
régi freskók láthatóak. Ágoston rendi szerzetesek működtetik egyébként. Amiről a legnevezetesebb az épület és az
egyházi élet itt, az nem más, mint a Szent Rita iránti tiszteletük. Minden
hónap 22-én misét tartanak az ő tiszteletére. Ez egy ünnepélyes mise, amire
nemcsak a plébániához tartozó emberek zarándokolnak el (és itt nem magamat
értem J )
A legutóbbin ugyanis én is részt vettem. Nem hittem volna, hogy tele lesz a
templom, ezért, mint minden olyan ember, aki közel lakik az adott helyhez,
későn vagy inkább épp időben indultam el. Útközben a sarkon rózsát árultak és
tudtam, hogy az ünnepnek köze van hozzá, én is vettem egyet. Ülő helyem nem
volt, és állni sem volt olyan kényelmes, mivel nagy tömeg vett körül. Látni
természetesen semmit nem láttam abból, ami az oltárnál történt, de
megfigyeltem, hogy rengeteg fiatal is eljött. Egy sor kígyózott Szent Rita
szobra előtt, és úgy tűnt nincs vége, mivel mindig beállt valaki a sorba. Utóbb
megtudtam, hogy a szent közbenjárását kérték ezek az emberek, illetve
kéréseiket helyezték el itt. Sajnos a nyelvet továbbra sem értem, de jó volt
hallgatni a lengyel énekeket, látni, hogy fújja mindenki kívülről a Szent Ritás
dalt. Bár rengeteg ember ment ki áldozni, így is egy óra alatt lement a szentmise,
és utána következett az a szertartás, amikor a nehézségeket, betegségeket,
lehetetlennek tűnő dolgokat, szándékokat felajánlják a hívők (legalábbis én
erre következtettem, abból, amit olvastam a honlapjukon), de mindenesetre a
rózsákat megáldották. A pap átverekedte magát a tömegen és a magasra tartott
rózsákat szenteltvízzel megáldotta. Bizonyára szép lehetett felülről, ahogy
több száz hívő feltartja a rózsáját, ami Szent Ritához köt bennünket, és azt
jelképezi, hogy nincs lehetetlen. Istennel semmi sem lehetetlen. Casciai Szt.
Rita a lehetetlen dolgok védőszentje, ilyenkor őt kérik, segítse meg őket a bajban.
Az Umbria gyöngyének is nevezett szent stigmatizált volt és szintén Ágoston
rendi, innét a kapocs a templom és közte.
 |
| Egy kis részlet egy nagy templomról |
 |
| A saját megáldott rózsám |
Helyszín: a Visztula másik partja, Szent József templom
Egyik sétám alkalmával vetődtem el ebbe a templomba. És
rögtön beleszerettem a neogót épületbe. Nemcsak kívülről, hanem belülről is
szép. Számomra ez is nagy, és gyönyörű. Egy szárnyas oltár áll középen, Szent
József szobrával a belsejében, amint a kis Jézust tartja. Hasonló szobor, mint
a soproni Orsolya templomban álló Szt. Orsolya, csak nem színes, hanem fehér.
És persze nem is tetszik annyira, mint az otthoni. Vajon miért? J Több mellékoltár van
még itt, az egyiknél kis padok sorakoznak, valószínűleg gyerekeknek tartanak
ott misét, vagy csak apróbb termetű volt az ács, aki készítette. Az egyik falon
egy királyról készült festmény díszíti a falat, de nem vagyok helyi így nem
tudom, ki lehet. És persze még sok apróság is van, amit én nem érthetek, nem
tudok a templomról, de vajon az otthoniakról mennyit tudok egyáltalán? Melyik
címer a Széchenyieké az első padok kisajtaján az Orsolyában? És mi a helyzet a
Szent György mellékoltáraival? Kiket ábrázolnak a festmények??
Mindenesetre ez a templom kevésbé van aranyozott dolgokkal
telezsúfolva (talán mert neogót? J
). És nagyon mutatós a régi szószék, és a faragott lépcsője. Első alkalommal,
amikor itt jártam, épp mise után voltam, így még egy-két imádkozó hívővel is
találkoztam és egy pakoló, takarító apácával is. Beültem az egyik padba és
egyszer csak megszólalt az orgona. Nem valami egyházi éneket gyakorolt a
kántor, hanem olyan volt, mintha az Operaház fantomjából egy részlet lett
volna. Természetesen nem az volt, de a hangulata valami hasonló volt. Elég
hosszan játszott, én pedig elhallgattam, nagyon tetszett. Elképzeltem, hogy
esetleg a saját szerzeményét játssza, vagy éppen koncertre gyakorol. Úgy
éreztem megérte mise után betoppanni, hiszen részese lehettem a zongora
mélységeinek és magasságainak és egy hangulatos fél órát tölthettem a
templomban.
A koncertre nem kellett sokat várnom egyébként. Pár nappal
később tartottak egyet a templomban. Bár nem orgonás volt, azért eléggé érdekes
volt. Középkori hangszereken játszottak, és a Cantigas de Santa Mariaból adtak
elő pár éneket, illetve Pierre Abelard Dolorum solatium műve csendült fel.
Román hárfán, lanton,furulyán, meg valamilyen dobon játszottak többek között.
Nagyon érdekes előadás volt, az egyik művész pár szót mondott is minden egyes
darab előtt, de azt nem értettem. A koncert ingyenes volt, de többnyire csak
idős nénik és bácsik hallgatták a zenét áhítattal. Pedig ennek a röpke órának
is meg volt a hangulata. Érdekes dallamok és különleges hangszerek, és mintha a
Nap is tudta volna, hova kell sütnie ezen a napon, ugyanis a zenészeket
árasztotta el fényével, így nem is kellet világítást használni. J
És egy dal a műsorból:
Cantigas de Santa Maria- Cantiga 422. Madre de Deus
https://www.youtube.com/watch?v=_Vv3zKD5P0s
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése